A mai program két részből állt. Reggeli után Helen elmondta a menetrendet, majd a következő három órát azzal töltötte, hogy elmesélt rengeteg mindent a táborról. Ezernyolcszázelfelejtettem mikor alapították, adományokból tartja fenn magát, és a rászoruló gyerekek számára kínál ingyenes nyaralási lehetőséget. Helen elmesélte, hogyan kell viselkedni velük, hogyan kell bánni velük, és minden egyéb lényeges tudnivalót. Hosszú volt, és a végén már eléggé kellett koncentrálni.
Még ez előtt, Sheila-val kitöltöttük a munkavállaláshoz szükséges regisztrációs papírokat, most náluk vannak az irataink, nem menekülhetünk, míg a megfelelő szervezetek vissza nem küldik azt. :)
Miután Helen a mondandója végére ért, elkészült az ebéd (a már említett pizza + sali), ezt egy kicsi szünet követte, amjd jött a nap vidámabb fele - ijesztő, de valós(szerű) fejeket, amjd hozzájuk tartozó testeket kellett készítenünk, amelyek a későbbiek során majd felhasznállásra kerülnek. Tara-val alkottunk egy csodát ("This is a pig." :D), ami most, testvéreivel együtt egyenlőre az ebédlőben pihen - sajnos, a macskát így sem sikerült elijesztenünk. :D