Történetünk egy hideg, téli napon kezdődik. Két lány egy elmaradt névnapi partit egy finom kávéval próbál helyettesíteni. A kávéra már nem igen emlékszem, valószínűleg inkább csak átlagos volt, mint jó, de az akkor elhangzottak megalapozták a történetünket. Egyikük Amerika szerelmese volt, a másikuk pedig a világon szinte bárhova elment volna. Beszélgetésük addig gyűrűzött, mígnem megszületett a Nagy Nyári Terv - gyerektábor! Hazatérvén azonban sajnos azonban azt kellett tapasztalniuk, egy ilyen terv megvalósításának komoly anyagi akadályai vannak. De mivel az ember nem szívesen mond le a nagy álmokról, így tovább kerestek, és megtalálták Nagy Álom kistestvérét - Gyermektáboroztatás Angliában!
Talán sejthető, hogy ennek a rövid történetnek egyik szereplője szerény (és szerencsés) személyem. Miután a Nagy Tervről úgy döntöttünk, belevágunk, hiszen csak egyszer élünk, igyekeztünk utána érdeklődni, akár a tábornak, akár az ügynökségnek, azonban ez igen nehezen ment - Én, személy szerint mindössze egy lánnyal tudtam beszélni, e-mailben, akinek ez az ügynökség volt anno a közvetítője, de a táboroztatásról Ő sem tudott semmit, ellenben megnyugtató, de főleg dicsérő szavakkal nyilatkozott az ügynökségről. Igaz, e-mailben mindenki azt mond, amit akar, és mindenki annak mondja magát, aminek akarja, de ezzel a kicsi információval kellett megelégedni, így inkább megbízhatónak minősítettem a forrásomat.
A szükséges (és lehetséges) információk beszerzését pedig végre tettek követték: a jelentkezéshez szükséges két referencia, orvosi igazolás, jelentkezési lap kitöl(te)tése, igazolványkép készítés, elküldendő képek kiválogatása, és végül motivációs levél megírása. Ezek többszöri ellenőrzése, olykor átírása (nyilván nem a referenciára és az orvosi igazolásra gondolok itt), és igaz, majd' az utolsó pillanatban, de feladtuk a borítékokat, befizettük az előleget. Aztán több, mint egy hónap várakozás, reménykedés (angol tudás miatti kétségbeesés a Részemről), és jött e-mail, csörgött a telefon - a május 17-e jó hírt hozott Számomra: "Örömmel értesítelek, hogy felvételt nyertél a 2010. év nyári gyermektáboroztatás programjára, Activity Leader pozícióba.". Sajnos M érdekében még reménykedünk - ez egy kicsit beárnyékolja a jókedvet.
Amiért mindezt (és majd a továbbiakat is) elmesélem, az, hogy, amint azt már írtam, minimális mennyiségű információra leltünk a témával kapcsolatban, holott valaki, akinek már van tapasztalata ilyesmiben, nagyon sokat tud segíteni a döntésben. Ha pedig már volt az ember ilyen helyen, jó vissza olvasni, hogy más szemszögével milyen volt a tábor.